2013. január 22., kedd

A halál tarot lapja, az elengedés mágiája


Megint sikerült egy meglehetősen „pozitív” csengésű lapot húznom. Fura, mikor tudatos igényem van a változásra, akkor ezt a lapok is tükrözni szokták. Egyszerűbben szólva, az álmok és a kártyalapok sosem hazudnak. Figyelmeztetnek önmagammal, vagy más emberrel, vagy az aktuális problémával kapcsolatban. Sajnos ezt meglehetősen későn ismertem be magamnak. De ahogy a sablon is tartja, jobb későn, mint terhesen.

Ezen a lapon általában a kasszás, vagy valamilyen lovagló csontvázszerű lény jelenik meg. Első látásra bizarrnak tűnhet, de az élet már csak ilyen. Sose a külső alapján kell megítélni egy jelzést, hanem inkább annak belső tartalmára kell figyelnünk. Ezért se szabad becsapnunk magunkat. Jöhet akárki kedves dolgokkal, magasztos eszmékkel, ha belül a romlás, a túlzott egoizmus és az emberek kizárása mutatkozik. Ezt úgy hívom, a szép nő, kedves mosollyal effektus. Az ellentét leplezése. Ilyen ez a kártya is, a Halál kártyája, a 13-as számú lap, csak ez az Életet titkolja.

A halál mindig valaminek a végét jelenti, befejeződésre utal, amit méltósággal kell viselni. Nem szabad ragaszkodni azokhoz a dolgokhoz, melyek szellemkezünk közül kisiklik. Ez egy teljesen tiszta és ártatlan lap. Ha az ember átesik azon a metamorfózison, amit a halál küszöbén tapasztal, le tudja vetni viseltes rongyait és új díszesebb ruhát ölthet magára.
http://melisinka.com/wp-content/uploads/2010/07/DeathTarotCardPic.jpg

Mutathatja a lap azt is, hogy valamilyen érzéki szenvedélytől, avagy káros, befejezetlennek hit szerelemtől való elszakadás következik be életünkben. Az első lépést természetesen mindig az embernek kell megtennie, de mivel ez egy nagyon erős lap, ez szükségszerűen sorsszerű. Azaz, mindig bekövetkezik az elszakadás a régitől és valami újat hoz. Kérdés az persze, hogy mennyire sikerül átalakulni és mennyire van ereje az új, minőségibb dolgok felé a laphúzónak, ebben az esetben mondjuk nekem. Erre persze, csak én tudom a választ.

Meg kell halni, mielőtt más pusztít el. Egyszerű. Mikor érzi az ember, hogy süllyed a hajó, akkor a normális életösztön rögtön a mentőcsónak felé vezérli, hogy abba beszállva s leereszkedve az óceánba, egy teljesen új szigetet találjon magának.

Szóval, a kötelék alól fel kell szabadulni. Ahogy egy tanítás is mondja, gondolataid tüzével pusztítsd el a tested. Itt a test a legyökerezett fát jelenti és nem a beszélő, mászkáló entet, ami felfedezi a környezetét.

Mindig fel kell tenni a nagy kérdést, mi hátráltat minket, s mi az, amihez görcsösen ragaszkodunk, és miért.

Ahogy azelőtt régi kollégám, Jókai Mór is mondotta volt:

„Egy jó halál többet ér egy rossz életnél.”

1 megjegyzés:

  1. Lajosom.. elfogadás.. az egyetemes elfogadásának megszületéséhez elengedhetetlen a kicsi én alázatos főhajtása..:) ;) az Univerzum engedelmességre tanít..:)


    üdv.. Jácint

    VálaszTörlés